Nyomtatás

A zene az egyetlen világnyelv, melyet bárki, bárhol megérthet.” Debussy

 

A „Szeretet áramlása”

címmel hallgathattuk meg Várnagy Andrea, és Bonnyai Apolka zongoraművészek négykezes koncertjét a Nürnbergi Magyar Kultúregyesület Klubestjének szervezésében, március 24-én, Virágvasárnap.

Aznap az időjárás nem volt kegyes, de a hideg szél, eső ellenére mintegy 80-an el tudtak jönni a csodálatos akusztikájú St Martha templomba ezen a délutánon. Köszönjük a református közösségnek, hogy helyszínt, és a szépséges hangú zongorát rendelkezésünkre bocsátotta. A koncerten igazi csodaként kúszott a hallgatóság lelkébe a zene varázsa, Várnagy Andrea szavai, szeretete, szavalata, köszönjük a felejthetetlen élményt!

Várnagy Andrea, (Bajor-Magyar Fórum (München) KCSP ösztöndíjasa) zongoraművészi pályáján azt a célt tűzte ki, hogy egyre szélesebb rétegekkel kedveltesse meg a komolyzenét. Így indult közreműködésével 2004-ben a Zeneképzelet program, majd 2018-tól a ZeneVarázslat Mozgalom, amelyen keresztül a gyermekek figyelme – a társművészeket is segítségül hívva – ráirányulhatott a zenében fellelhető értékekre és szépségekre. A mozgalom máig több, mint másfél millió gyermekhez jutott el határokon innen és túl, számos olyan településre is, ahol eddig nem is találkozhattak a gyermekek a klasszikus zenével.

Várnagy Andrea koncertjei során igen közel került Kárpátaljához, ami azóta is különleges szerepet foglal el a szívében. Ezen a leszakadt országrészen 2011 óta rendszeresen koncertezik, zenei táborokat, kurzusokat szervez és támogatja az ottani zenei életet. 2018-tól állandó kapcsolatban áll Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel és így örömmel kapcsolódott be Erdély zenei életébe is.

A ZeneVarázslat mozgalommal Várnagy Andreának a koncerteken túl és a fenti célokat meghaladva és fejlesztve kiemelt célja a tehetséggondozás; egy-egy különleges tehetség útját a jövőben is figyelemmel kíséri és segíti szakmai előrejutását, akár közös koncerteket is szervezve.

2020-ban munkásságát és zeneművészeti tevékenységét Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 2023-ban belügyminiszteri elismeréssel tüntették ki, majd 2024-ben a Magyarország Érdemes Művésze állami díjban részesült.

2005-től évente ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraversenyt is rendez, melyből a koncerten kaptunk - nem is kis – ízelítőt!

Dr. Bonnyai Apolka a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte zongoraművész diplomáját 2001-ben, majd ugyanitt a doktori fokozatot. 2001 óta a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola zongoraszakos művésztanára - számos nemzetközi zenei verseny győztese.

A Nürnbergben és környékén élő magyar közösségeknek ritkán van arra lehetősége, hogy egy közös programon vegyenek részt. Ez a koncert ilyen volt, jöttek is többen fiatalok, családok, idősebbek.

„Csoda járta át a szívemet”, mondta meghatódva egy idősebb hölgy a koncert végén, remegő hangon, őszintén. Többen éreztünk hasonlóan.

Hálás szívvel köszönjük ezt a közel kettő órás szívmelengető élményt!

Forrás:

https://zenevarazslat.hu/varnagy_andrea/

http://www.széchenyi-kör.de/

Péter Judit

Nürnberg, KCSP ösztöndíjas