Nyomtatás

Kedves Mindnyájan!

Április 26-án (pénteken) 19 órától folytatódik a Regös Egyesület koncertsorozata, melynek második részeként a nagyváradi Soroglya zenekar ad koncertet Münchenben

A Soroglya zenekar 2009 óta Erdély és Partium aktív zenekara, állandó meghívottja az Erdélyi Táncháztalálkozónak, tagja az Erdélyi Magyar Népzenészek Egyesületének és 2018 óta a Partiumi Táncháztalálkozó főszervezője. Az elmúlt 11 évben, több alkalommal, külföldön képviselték a Partiumi régiót (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország, Görögország, Kanada). 2021-ben „Arculatok és Hangulatok” címmel megjelent első zenei kiadásuk, 2022-ben a Nagyvárad Táncegyüttes kísérő zenekara voltak a Dubaiban megrendezett világkiállításon és mára már állandó zenekara a Magyar Örökség Díjjal rendelkező Csillagocska Alapítványnak. A zenekar Partium szinte egyetlen olyan állandó zenekara, amelyik csak magyar népzenével foglalkozik. Céljuk Partium régiójának kulturális aktivitását minél jobban megerősíteni a népművészet terén. Emellett szeretnék elérni, hogy a magyar népzene egy ugyanolyan fontos műfaja legyen a mindennapjainknak, mint bármelyik másik zenei műfaj.

A koncert után táncházzal várjuk az érdeklődőket, a helyszínen büfé üzemel.

Helyszín: München, Bürgerpark Oberföhring, Haus 6.

Levelem mellé csatolva küldöm a koncert plakátját is.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Üdvözlettel,

Gubinecz Ákos

 Soroglya zenekar Page 1Soroglya zenekar Page 2