Nyomtatás

48. Stuttgarti Katolikus Jótékonysági Bál

Január 28.-án került megrendezésre a Magyar Bál Stuttgartban, mely már több évtizede minden évben a Magyar Katolikus Egyházközösség szervezéséhez köthető .

A mulatság programjának keretein belül lépett fel a Csöbörcsök Táncegyüttes 2 produkciójával és közel 30 táncosával.

Idén, 2023-ban 48. alkalommal rendezte meg a Magyar Katolikus Egyházközösség a Magyar Bált. Minden évben zenei fellépőkkel és a helyi magyar közösség számára fontos tevékenységet végző csoportok bemutatásával egészül ki a program. Idén sem volt ez másképp. A populáris zenét egy aradi zenekar szolgáltatta, a táncházban és a néptánc fellépéseken a Dűvő zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A fellépők között a Csöbörcsök Táncegyüttes mellett a stuttgarti cserkészcsapat és a schonrdorfi tánccsoport produkciója is helyet kapott.

A Csöbörcsök Táncegyüttes folyamatos munkájának és új tagokkal való bővülésének köszönhetően az idei bálon két műsorszámmal is fellépett. A senior és az ifjúsági csoport Vajdaszentivány táncait mutatta be a közönségnek, a teljes női tánckar pedig Kalocsai karikázóval mutatkozott be. A korábbi évektől eltérően idén olyan nagy az érdeklődés a hölgyek és lányok részéről, hogy hetente külön, kizárólag a női tánckar számára is tartunk táncpróbát. A kemény munkának köszönhetően nagyon produktívnak mutatkozik a csapat, melyet mi sem bizonyít jobban, minthogy 2022 október óta már második önálló produkciójukat mutatták be. Jelenleg körülbelül 15 főt számlál a kizárólag lányokból álló társaság. Nagy örömünkre sok fiatal csatlakozott hozzánk az elmúlt időszakban, 14 éves kortól egészen 30-as éveit taposó hölgyek táncolnak együtt minden pénteken.

 

 

A Magyar Bálon minden évben kiemelt helyet kap a néptáncok népszerűsítése és bemutatása, ezért egy, a populáris zenét szolgáltató teremtől kissé elkülönülve biztosítanak teret a népzenének. Minden évben a Dűvő zenekar szolgáltatja a muzsikát, akik a táncosok színpadi megjelenésének kíséretét követően egész estés táncházzal örvendeztetik meg az érdeklődőket. Idén Gémesi Zoltán tanított a táncházban széki, szatmári és kalotaszegi táncokat, illetve az oktatásokat követően kötetlen mulatság vette kezdetét.

A bál minden évben nagy eseménynek számít a stuttgarti magyarok életében. A nagy létszámú rendezvény nem csak a magyarsággal kapcsolatos tevékenységet végző csoportok számára jelent jó lehetőséget a bemutatkozásra, de a személyes kapcsolatok fenntartására is nagyon jó alkalom. Minden nemzetnek nehéz egy idegen országban összetartani, és azt gondolom, a németországi magyarok tevékenysége kiemelkedő, hiszen különböző helyszíneken rengeteg platformot teremtenek a találkozásra, közös időtöltésre és színes programokon való közös részvételre.

01

02