Nyomtatás

Meghívó

Szeretettel meghívjuk Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre:

Nem vagyok, csak mások látnak

(színházi kísérlet József Attilával)

Az Osonó Színházműhely monodrámája

Az Osonó Színházműhely független, alternatív, a közönséggel való párbeszédre törekvő kezdeményezés, mely teret ad a fiatal alkotók színházi kísérleteinek. A színi előadások mellett a társulat szociálisan is elkötelezi magát, műhelyfoglalkozásokat és képzéseket szervez fiatalok és felnőttek számára.

A társulat Magyarországon kívül, a világ nagyvárosaiban, Bangkoktól Hamburgig, de Erdély számos településén is bemutatkozott már, különös tekintettel a szórványtelepülésekre. 30 hazai és nemzetközi díjat tudhat magáénak, köztük a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma által odaítélt Csokonai Vitéz Mihály Közösségi díjat (2012) vagy az Európai Parlament értékelése alapján az Ifjúsági Nagy-Károly Díjat (2016).

A jelen előadással az Osonó találkozásra hív: személyes találkozásra egymással – és József Attilával. Egy emberrel, aki közénk ül, ránk néz, megosztja velünk falatnyi útravalóját, s akinek szájából úgy fordulnak ki a jól ismert szavak, ahogy még nem találkoztunk velük. Verssorokból bontakozik ki egy élet: az enyém vagy a tiéd, és – talán – egy szegény, Attila nevű barátunké.

Az 55 perces monodráma József Attila-szövegekből építkezve keresi az életmű aktualitását, a költő megidézhetőségét, az azt követő beszélgetés pedig lehetőséget ad, hogy a találkozás valódi párbeszéddé váljon.

Előadja: Mucha Oszkár

Rendezte: Fazakas Misi

 

Az est házigazdája: Ivánfi Ádám, München

Magyar Katolikus Misszió München, Oberföhringer Str. 40

2023. április 25-én, KEDDEN, 19.00-kor

Szíves költséghozzájárulására számítunk.            Mindenkit szeretettel várunk!

 

http://www.buod.de/images/BUOD_info/2023-04-25-Meghv1684.pdf