Kedves BUOD Tagegyesületi Vezetők!

Először is boldog új évet kívánunk Mindnyájatoknak!

Dec. 22. levelünkre szeretnénk emlékeztetni Titeket, melyben arra kertük tagszervezeteinket, hogy a készülő 30 év BUOD emlékkötet számára az egyesületeteket, közösségeteket mutassátok be. Ez az emlékkötet egy kiemelten fontos dokumentációja lesz a korábbi és mostani szervezett németországi magyar közösségi életnek.

Kérjük, a beszámolót és a képeket 2023. február 12-ig a csatolt sablon segítségével a következő címre küldjétek meg: Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!

Továbbá arra kérünk Titeket, tájékoztassatok minket arról, hogy az egyesületetekből kit ill. adott esetben kiket tüntettek ki a magyar munkával kapcsolatos állami kitüntetéssel (magyar vagy német). Ez esetben adjátok meg a kitüntetés pontos megnevezését is. Fel szeretnénk sorolni azokat a személyeket, akik ezen fontos társadalmi munkáért kitüntetésben részesültek. Előre köszönjük ezt is!

Üdv – Kori

#####

Kedves BUOD Tagegyesületi Vezetők!

Amint azt már a júniusi közgyűlésünkön Frankfurtban is közösen tervezgettük, készülünk egy emlékkötettel a BUOD 30 éves fennállásának alkalmából. Ebben az emlékkötetben minden tagszervezetnek lehetőséget szeretnénk biztosítani arra, hogy bemutatkozzon.

Igyekezzünk egy átfogó képet nyújtani az általunk fenntartott németországi magyar közösségi életről!

Ezért arra kérünk Titeket, hogy vegyétek komolyan ezt a feladatot, hiszen ezt az emlékkötet nemcsak saját köreinkben terjesztjük majd, hanem a magyarországi intézményeknél, mint pl. nemzetpolitikai államtitkárság, németországi magyar követség és konzulátusok, tudományos hálózatok, de a világméretű magyar diaszpóra köreiben is, mint pl. a NYEOMSZSZ országos tagszervezetei és a tengerentúli magyar közösségek.

Az ismertető, beszámoló elkészítéséhez mellékelünk Nektek egy sablont. Ebbe írjátok a szöveget. A képeket a kért fölbontásban külön csatoljátok. Előre köszönjük!

Kérjük, a beszámolót és a képeket 2023. február 12-ig a következő címre küldjétek meg: Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein!

Előre köszönjük munkátokat és további sok sikert és örömet kívánunk Mindnyájatoknak. Baráti üdvözlettel!

Ui.: A jubileumi megemlékezést előreláthatólag 2023. szeptember 16-17-én tartjuk (szombat – vasárnap). Ezt az időpontot írjátok be már most a naptárotokba.

Klement Kornél (Kori)