Kedves Mindnyájan!

Amint azt már korábban jeleztük, sok szeretettel hívunk és várunk Titeket országos szövetségünk következő találkozójára, amelyet ismét a Turul Házban a Kastl melletti Hárshegy Cserkészparkban rendezünk meg.

Az idei gyűlésünknek két súlypontja lesz:

1. Oktatási képzés

2026. szept. 18-20.
(szombat 10 órától – vasárnap 15 óráig)

a hétvégi iskolák tanárai számára a győri Széchenyi István egyetem docenseivel. A 15 egyetemi kreditpontot érő mikrotanúsítvány kiállítása végett erre július 31-ig külön is kell jelentkezni a mellékelt leírás szerint (lásd 2. melléklet).

(Megjegyzés: Kérjük egyúttal jelentkezzetek a lent megadott BUOD-felületen, hogy mi is tudjunk részvételekről és biztosítsuk a feltételeket!)


2. Találkozó

2026. szept. 18-20.
(szombat 13 órától – vasárnap 15 óráig)

a többi résztvevő számára, melyen több más érdekes téma között a tavalyi közgyűlésen elindított németországi pályázatokat figyelő munkacsoport bemutatja eredményeit. Kérjük, hogy legkésőbb augusztus 30-ig jelentkezzetek be a lent megadott BUOD-felületen. (Ezután beérkezett jelentkezések esetén nem tudunk szálláshelyet, étkezést garantálni a cserkészparkban.)


Természetesen lesznek közös szekciók. További magyarországi és németországi vendégeket is várunk!
Minden kedves érdeklődőt – nem BUOD tagszervezettől is – szeretettel hívunk és várunk erre a találkozóra.

Cím: Turul Ház (Hárshegy Cserkészpark / Ungarischer Pfadfinderpark) Mennersberg 8., 92280 Kastl, www.cserkeszpark.de/

Szervezők és kapcsolattartók: Mazsu Tímea / tel: +49-176-6388-40000 / timea.mazsu@buod.de
                                                       Klement Kornél / tel: +49-176-935-90-835 / kornel.klement@buod.de

További fontos információk…

Program

szeptember 19. (szombat):

1. Oktatási képzés

9.00 Érkezés, regisztrálás; reggeli;

10.00 Oktatási képzés: 1.rész

12.00 ebéd

2. Találkozó



12.00 Érkezés, regisztrálás; ebéd;

13.00 Közös megnyitás, köszöntések és ismertetők

13.15 A tagszervezetek és résztvevők rövid bemutatkozása; a 2027-es naptárak kiosztása

14:00 Előadások magyarországi és németországi vendégek

15.00 Oktatási képzés: 2.rész

17.00 Oktatási képzés: 3.rész

15.00 Németországi pályázati figyelő bemutatása és használása

17.00 MS Office 365 / Teams közhasznú szervezeteknek és mesterséges intelligencia fórum (tapasztalok, példák, ötletek)

19.30 Vacsora

20:30 Közös program: Táncház (nagyterem), szalonnasütés és éneklés (pavilon), kötetlen beszélgetés.

szeptember 20. (vasárnap):

8:30 Érkezés, regisztrálás; reggeli;

1. Oktatási képzés

9.00 Oktatási képzés: 4.rész

11.00 Oktatási képzés: 5.rész

2. Találkozó

9.00 Kerek évfordulós BUOD tagszervezetek bemutatkozása és egyéb közérdekű kihívások, észrevételek megbeszélése

13.00 Közös kiértékelés

13.30 Ebéd

14:30 Közös rendrakás

15:30 Hazautazás

Megkézelítés

Cserkészpark Kastl

Mennersberg 8, 92280 Kastl