Kedves Mindnyájan!

Az aacheni magyar kápolna (Aachener Ungarnkapelle) Nyugat-Európa egyik legrégebbi főszékesegyházának, az aacheni dómnak a mellékkápolnája. A dómhoz és az ott őrzött ereklyékhez majd hét évszázados kapcsolat fűzi a magyarokat. 1349 óta minden hetedik évben Krisztus megtestesülésének szent ereklyéi zarándokok tömegeit vonzották a magyarországi királyságból a volt német koronázóvárosba. A korabeli krónikák szerint a több mint ezerkétszáz kilométeres távolság dacára valamennyi nemzet közül mindig a magyarok vettek részt a legnagyobb számban az aacheni búcsújárásokon; voltak olyan évek, hogy ez ötezret is meghaladta a magyar zarándokok száma. 1414-ben Luxemburgi Zsigmond magyar király német királlyá koronázása alkalmával különösen sokan zarándokoltak el Aachenbe. Az dóm kincstára a világ egyik legjelentősebb templomi kincsgyűjteményét rejti magában, kertjében áll Szent István király bronzszobra. 

A Wikipédiában most jelent, elöször, egy szócikk a magyar kápolnáról, ezt mellékelem. E történelmi hely alkalmas lenne egy történelmi jelentőségű

németországi összmagyar találkozóra, zarándokútra ebben a Magyarország számára nehéz nemzetközi helyzetben. 

Üdvözlettel,

Ravasz Ákos

https://hu.wikipedia.org/wiki/Aacheni_magyar_k%C3%A1polna

https://de.wikipedia.org/w/index.php?title=Ungarnkapelle_(Aachen)&stable=0&redirect=no

hu_HUMagyar