Az idei BUOD találkozónak ismét a Kastl melletti Hárshegy Cserkészparkban található Turul Ház adott otthont, ahová Németország számos pontjáról érkeztek az egyesületek képviselői és vezetői. A hétvége folyamán a résztvevők több előadást is meghallgathattak.
Dr. Klement Kornél rövid megnyitója után dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár tartott egy rövid visszatekintést. Kiemelte a Magyar Kormány diaszpóratámogatásainak jelentőségét, amelyek révén számos magyar hétvégi iskola és kulturális szervezet működik Németországban. A jelenlegi támogatások mellett hangsúlyozta a jövőbeli együttműködés és az oktatás fontosságát, valamint bemutatta a Hazaváró programot, amely a hazatelepülő magyarokat segíti.
A Ungarischer Auslandspfadfinderbund titkára, Szórád Gábor előadása a diaszpóra iskolatáborokról szólt, amelyek a magyar nyelv ápolására és történelmi események élményszerű átélésére adnak lehetőséget. A cserkésztáborok világszerte fogadják a külhoni és magyarországi fiatalokat, nem feltétlenül cserkész tagsággal.
Ezt követően a résztvevők két előadás közül választhattak.
Az Oktatásügyi Konferencián, ami Pereszlényi Erika szervezésében valósult meg, dr. Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár „Magyar oktatás a diaszpórában” című előadását hallgattuk meg, ami után inspiráló beszélgetés alakult ki az előadó és a résztvevők között; sok kérdés, ötlet merült fel, mely segítheti a diaszpórában oktatók munkáját. Kitért a jelenlegi iskolai rendszer erősségeire és gyengeségeire, valamint a hatékonyabb és célravezetőbb oktatási struktúra kialakításának lehetőségeire.
Ezzel párhuzamosan dr. Klement Kornél előadásában hangsúlyozta, hogy BUOD elnökeként nemcsak a Németországban élő magyarok megszólítását tartja fontos feladatnak, hanem az együttműködés előmozdítását is. A szervezeten belül arra kell összpontosítanunk, hogy egyénként vagy kisebb közösségként mit tehetünk a magyarság megőrzéséért. Feladatunk, hogy ösztönözzük a Németországban élő magyarokat anyanyelvük és hagyományaik megőrzésére.
Az előadások után közösen, egy nagyon finom vacsorán vettünk részt. A tánccsoportok képviselőinek köszönhetően meglepetés táncházat is rendeztünk, miközben az udvaron már ropogott a tűz. A tábortűz köré egyre többen gyűltünk, és hamarosan előkerült egy citera is, amely mellett jól ismert magyar népdalokat és nótákat énekeltünk.
A hétvége második napján, Arany Tamás, színész, előadóművész és kántor ismertette a „Dramatizált Bilbiát”. A színészi múlttal rendelkező kántor a Covid időszak alatt nagyot álmodott, és meg is valósította: a KultúrApostol Csoport vezetésével, a „JÁRMIKA Jövőkép” Gyermek Alapítvánnyal karöltve, a magyar színházi, filmes és szinkron szakma legnagyobb alakjainak bevonásával elkészítették a Biblia szöveghű, rádiójátékszerű feldolgozását. A négy evangélium teljes, dramatizált, bibliai feldolgozásával, egyéni zenével protestáns és katolikus fordításban hallható. A kezdeményezés célja, az istentiszteletek támogatása, valamint spirituális támaszt szeretnének nyújtani az idős vagy látássérült embereknek, akikhez máshogy nem vagy korlátozottan juthat el Isten igéje.
Ezután a BUOD Találkozó résztvevői két témában hallgathattak előadást: „Audio és video kezelés” Gorzó István és „Pénztárkezelés és egyszerűsített könyvelés” Baczur Magdolna előadásában.
Az Oktatásügyi Konferencia programjaként dr. Balatoni Katalin műhelymunkáján vehettünk részt, ahol az általa kialakított „Így tedd rá” játékos mozgásfejlesztés módszerét ismerhettük meg mindenki nagy örömére. A népdalokkal, népi játékokkal, mondókákkal átszőtt foglalkozás során szinte észrevétlenül sajátíthattuk el az egyszerű tánclépéseket, közben az előadó a módszertan ismertetésére is nagy hangsúlyt fektetett, ami nagy segítség a gyermekekkel foglalkozó néptáncoktatóknak.
Kádár Orsolya, KCSP ösztöndíjas, Simkó Zsuzsa, Ulm
A találkozón készült képek az alábbi linkeken tekinthetők meg:
https://c.web.de/@403124498808707676/QUxrKKOPQPu6BUJbsrc3WQ
https://c.web.de/@403124498808707676/O-FOH5YgSuarza-gLNr8Pw
https://c.web.de/@403124498808707676/Ioe0VC75RXyrHZx4CLQXZQ