BUOD Oktatási Képzés és Találkozó
2026. szept. 18-20., Kastl
Kedves BUOD Tagszervezetek Vezetői, Hétvégi Magyar Iskolák Tanárai, egyéb Magyar Egyesületek Vezetői!
Kedves Támogatók és Érdeklődők!
Amint azt már korábban jeleztük, sok szeretettel hívunk és várunk Titeket országos szövetségünk következő találkozójára, amelyet ismét a Turul Házban a Kastl melletti Hárshegy Cserkészparkban rendezünk meg.
Az idei gyűlésünknek két súlypontja lesz:
- Oktatási képzés a hétvégi iskolák tanárai számára a győri Széchenyi István egyetem docenseivel. A 15 egyetemi kreditpontot érő mikrotanúsítvány kiállítása végett erre július 31-ig külön is kell jelentkezni a mellékeltleírás szerint (lásd 2. melléklet). (Megjegyzés: Kérjük egyúttal jelentkezzetek a BUOD-felületen, hogy mi is tudjunk részvételekről és biztosítsuk a feltételeket!)
- Találkozó a többi résztvevő számára, melyen több más érdekes téma között a tavalyi közgyűlésen elindított németországi pályázatokat figyelő munkacsoport bemutatja eredményeit. Kérjük, hogy legkésőbb augusztus 30-ig jelentkezzetek be a megadott BUOD-felületen. (Ezután beérkezett jelentkezések esetén nem tudunk szálláshelyet, étkezést garantálni a cserkészparkban.)
Természetesen lesznek közös szekciók. További magyarországi és németországi vendégeket is várunk!
Minden kedves érdeklődőt – nem BUOD tagszervezettől is – szeretettel hívunk és várunk erre a találkozóra.
További részletes tájékoztatás és a két jelentkezési felület ezen az oldalon a csatolt meghívóban található.
Szép nyarat kívánunk Mindnyájatokank! – a BUOD elnöksége