Ungarisches Heim und Siebenbürgische Mission e. V.
Commerzbank München: Kto-Nr. DE25 7004 0041 0670 7533 90
Honlap: http://www.széchenyi-kör.de
A Teleki Pál-díjjal kitüntetett SZÉCHENYI KÖR


M E G H Í V Ó
Szeretettel meghívjuk Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre:
Dr. Kovács Kálmán Árpád, PhD
MTA köztestületi tag, történész és német szakos tanár
A dualizmus kora – a páratlan felvirágzás
vagy az alattomos megromlás időszaka?
Kedves vendégünk 1975-ben született Szegeden, ahol a helyi Deák Ferenc
Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. Öt esztendővel később két diplomával
történész és német szakos tanár. 2003-ban a Szegedi Tudományegyetem
Modernkori Történeti Doktoriskoláján doktori címet szerzett. A történelemtudomány
PhD fokozatát 2009-ben nyerte el, miközben a hódmezővásárhelyi
Református Gimnáziumban is tanított. 2011 és 2018 között a Pannon Egyetem
Társadalomtudományi Kar Antropológia és Etika Tanszék megbízott óraadója,
valamint 2014-től a budapesti VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár
tudományos munkatársa, majd főmunkatársa. Számos történelmi társulat tagja,
tudományos publikációinak se szeri, se száma!
Az előadáshoz, vendégünk az alábbi gondolatokat fűzte:
„A mai magyar közbeszédben Boros Imre, Bogár László és Raffay Ernő
fogalmazzák meg a legsarkosabb véleményeket a dualizmus koráról. Mindhárman –
módszertanilag helyesen – előre leírják és megvallják premisszáikat. Az elméletek
útvesztőjében hol a helye, és melyek a lehetőségei annak a klasszikus történetírói
iskolának, amely azt vallja, hogy a történeti vitakérdések eldöntésében a
forrásalapozású ténymegállapításoknak is szilárd helyet kell biztosítani?“
Házigazda: Krajcovic Ágnes, München
Magyar Katolikus Misszió München, Oberföhringer Str. 40

  1. május 24-én, pénteken, 19:00-kor
    Szíves költséghozzájárulására számítunk. Mindenkit szeretettel várunk!
hu_HUMagyar