November 28-án a Völgyhajó Bábszínház látogatott el a frankfurti és környékbeli óvodásokhoz, kisiskolásokhoz. A gyerekek a Holle anyó című mesét tekinthették meg Nagy-Balatoni Dóra nem mindennapi előadásában. Az eseményt a Csodaország Klub szervezte, mely egyesület csütörtökönként és péntekenként kínál magyar írás-, olvasás- és irodalomoktatást a gyermekek számára.
Az eseményre szép számmal érkeztek az érdeklődők. A kicsik hamar elfoglalták a legjobb helyeket az első sorokban. Mindenki izgatottan várta az előadást, találgatva, vajon mi minden rejtőzhet a paraván mögött.
Az előadás interaktív volt, folyamatos volt a párbeszéd a gyerekekkel. A történet hű maradt az eredeti meséhez, ugyanakkor egyedi elemekkel volt díszítve. Az előadás színvonalát a lejátszott zene és hangfelvételek is fokozták, nem is beszélve Nagy-Balatoni Dóra kitűnő előadói képességéről, amely kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvölt.
A bábelőadást követően feldolgozásra került a mese. A színésznő együtt elevenítette fel a történet eseményeit a gyerekekkel, aki pedig helyesen válaszolt a feltett kérdésekre, matricát is kaphatott. Ezután kézműves foglalkozás következett, melynek keretében a gyerekek maguk is elkészíthették a mesében látott szereplőket egy-egy fakanálbáb alakjában.
Kapornaky Veronika, KCSP ösztöndíjas


