A Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BUOD) 2026 szeptember 18-20.-ra időzítette a tagokszervezetek éves találkozóját, amelyet ezúttal Oktatási Képzéssel társítottak. Helyszínként a Kastl melletti Hárshegy Cserkészparkban található Turul-Házat  választották, amelyet már ismertek a tagszervezetek, hisz korábban is volt már itt konferencia szervezve. A Találkozónak és az Oktatási Képzésnek voltak közös programpontjai is, de többnyire egymással párhuzamosan zajlottak.

A Turul Ház csodálatos őszi környezetben fogadta új és visszajáró vendégeit. Magyar nyelvünk oly csodás, hogy akár versek, akár népdalok segítségével le tudnám írni a látványt, amelyet a kedves olvasók el tudnak képzelni. Itt van az ősz, itt van újra. Színes falevelek, ragyogó napsütés, terméstől roskadozó fák. S mivel cserkészek is jelen voltak, így résen voltak és a jó munkát a szilvaszedésbe fektették. Egyelőre homály fedi, hogy a sok szilvából mi fog majd készülni: lekvár vagy tüzes víz? A különböző almafák termései csalogatták a jelenlévőket, a nap folyamán még egy lovas is arra vágtatott, almát szedett. Az ősz és a nedvesség hatására a gombákat is megjelentek.

Ilyen környezetben öröm a munka, kezdődhetett is a szombati terv szerint! Az előkészített asztalokon is a gondoskodás jelét láthattuk, vendéglátóink szeretettel és nagyon ízletes ebéddel vártak! Találkozni a rég látott barátokkal, ismerősökkel, újakat megismerni, tapasztalatot cserélni – ez adja az ilyen éves találkozók magvát. Mivel mindannyian magyar közösségeket képviseltünk, azonnal megtaláltuk egymással a közös hangot, a téma eleve adta magát.

A BUOD elnöke, Dr. Klement Kornél megnyitotta a találkozót, köszöntötte a tagszervezetek képviselőit, valamint mindazokat, akik az Oktatási Képzésre érkeztek.

A győri Szent István Egyetem képviseletében Kövecsesné dr. habil. Gősi Viktória, a Tanár- és Pedagógusképzési Központ főigazgatója szólt a jelenlévőkhöz.

Horváth Bertalan, a Kastli Magyar Cserkészpark vezetősége nevében, mint házigazda, köszöntötte a résztvevőket.

Magyarországot az alábbi meghívott vendégek képviselték:

  • Dr. Heidl György, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára (magyarságpolitika, civil-, nemzetiségi- és felekezeti ügyek)
  • Vad Zoltán, Magyarország Nagykövetsége Berlin követe
  • Dr. Izsák András, Magyarország Stuttgarti Főkonzulátusának főkonzulja
  • Dr. Lőrincz Aranka, Magyarország Düsseldorfi Főkonzulátusának ideiglenes ügyvivője
  • Juhász Gergely, Magarország Müncheni Főkonzulátusának konzulja
  • Szűcs Adél, Dr. Heidl György asszisztense

A bemutatkozásokat élénk figyelemmel követtük. Elhangzott, hogy közös gyökereink vannak, amelyeket mindannyian ápolunk magyar közösségeinkben. Mi mindannyian kis magyar követek vagyunk közösségeinkben, legyen az egyesület, magyar iskola, néptánccsoport vagy cserkészcsapat. Lehetőségünk volt rá, hogy kérdéseket tegyünk fel, közösségeinket bemutassuk. A beszélgetések kellemes hangulatban zajlottak, az idő rövidsége, sajnos, határokat szabott.

Ezt követően a pályázatokat figyelő munkacsoport engedett betekintést tevékenységébe, s mint láthattuk, rengeteg lehetőség közül lehet válogatni. Akár országhatárokon átívelő, akár helyi pályázat, mindenkit bátorítottak, hogy próbálják meg. Példákat mutattak, tapasztalatokat lehetett megosztani, kérdéseket feltenni.

Rövid kávészünet után a következő téma is nagyon érdekfeszítő volt: a mesterséges intelligenciával kapcsolatos tapasztalatok, ötletek, példák, valamint a közhasznú szervezeteknek rendelkezésére álló felületek (MS Office 365, Teams) és az abban rejlő lehetőségek.

A finom vacsora mellett és után kötetlen hangulatban folytatódott az eszmecsere, a nap folyamán felgyűlt kérdések, ötletek állandó váltakozása pezsgő beszélgetéseket eredményezett.

A társaság egy része, ismerve a hagyományokat, már a tábortűzhöz készülődött, ahol már magasra csaptak a lángok, nemcsak fényt és meleget adva, hanem egy olyan hangulatot teremtve, ahol könnyebben nótára nyílik a száj, hogy kiénekelje az örömet, s néhol a bánatot is, ha lenne. Az élményeket szalonnasütéssel is lehetett fokozni, s talán magyar pálinka és bor is került valahonnan. Másnap az  érdeklődésemre, hogy mikor is lett vége a népdaléneklésnek, nem kaptam egy biztos választ: volt, aki reggel 4-ig énekelt, volt, aki fél 7-ig, ezt meg kell tapasztalni élőben – ezt javaslom.

Vasárnap a reggeli után az évfordulót ünneplő tagszervezetek mutatkoztak be:

  • a Magyar Kolónia Berlin 180 éves lett
  • az Ulmi Magyar Kultúregyesület 50 éves lett
  • a Szent György Lovagrend Németországi Nagypriorátusa 35 éves lett
  • a Frankfurti 56-os Hagyományőrző Társaság 35 éves lett
  • a Stuttgarti Magyar Tanárok Képzési és Nevelési Egyesülete 10 éves lett
  • a Mainzi Kultúra, Magyar Nyelv és Kultúra Baráti Köre 10 éves lett.

Az idő szaladt, gyorsan kellett tovább haladjunk a témákkal. Egy új raktározási/leltározási program bemutatását ismerhettük meg, s felkérést is kaptunk az együttműködésre, hogy együtt alakítsuk olyanná ezt a felületet, amilyenre szükségünk van.

A következő körkérdés az volt, hogy melyik szervezet hogyan emlékezik, ünnepli meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóját. Jobbnál jobb beszámolók hangzottak el, a hagyományos ünnepi beszéd – ének – vers típúsú megemlékezésektől, a mindannyiunk által ismert Tollas Tibor verseken át, egészen a szabadulószobába rejtett történelmi kalandig.

Az Oktatási Képzés végén Kövecsesné dr. habil. Gősi Viktória és Dr. Klement Kornél ünnepélyes keretek között adták át a képzésen résztvevőknek a mikrotanusítványokat.

A vasárnapi ebéd már a búcsú jegyében zajlott: még egy utolsó témát átbeszélni, elérhetőségeket cserélni, egy közös kép, ígéretek, hogy jövőben találkozunk. Aki vonattal, repülővel vagy messzebbre utazott, annak sietnie kellett. Aki tovább maradt, az tevékenyen részt vett az elrámolásban, rendrakásban, gyakorlott mozdulatokkal a helyére került minden.

Mi maradt? Maradtak a beszélgetések, az eszmecserék, amelyeket magunkkal vittünk. Maradt az újonnan szerzett tudás, amelyet igyekszik mindenki a maga lehetőségei szerint közösségébe beépíteni. Egy emberekkel teli, zsongó terem után maradt a csönd. Maradtak az érzések, barátok találkozása, a tábortűz lélekmelengető hatása, egy dal, egy ölelés…

A legfiatalabb résztvevő 1,5 éves volt, a rangidős 86 éves volt, láthatjuk, hogy a Németországi Magyar Szervezetekben minden korosztály érdeke képviselve van,  a több mint 70 szervezet képviselő és pedagógus ezért tevékenykedik.

Hálás köszönet a konyha fáradhatatlan és minden igényt kielégítő csapatának, Zenyik Izabellának és Szabolcsnak, valamint Molnár Anitának , akik péntektől vasárnapig frissen készült ételekkel, gyümölccsel, kávéval és teával kedveskedtek a vendégeknek. Hálás köszönet mindazoknak, akik  a Találkozót és Oktatási Képzést megszervezték, zökkenőmentes és hibátlan volt minden. A szervezők az utómunkák elvégzése után már a 2027-ben megrendezett BUOD Közgyűlésre készülnek gondolatban s ehhez kívánok jó egészséget és Isten áldását mindannyiuknak! A tagszervezetek képviselőinek és a pedagógusoknak a jó munkához jó egészséget kívánok, lelkesedést mindannyiuknak, hogy újult erővel alkossanak közösségeiben.

A délutáni napsütés az őszi tájat gyöngéden megsimogatta itt-ott lehullt egy falevél, az érett gyümölcsök ragyogtak a fényben. Én a szívemben magammal vittem egy idézetet Wass Alberttől, amelyet Kövecsesné dr. habil. Gősi Viktória olvasott fel:  

„Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálgyökerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott a föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is. Mert a gyökérben van az élet, érted? Aki pedig elmegy, nem viheti magával a gyökereket. S akinek nincs gyökere, az elvész. Sok magyar veszett el így, nagyon sok. Gondolj a gyökérre.”

A viszontlátás reményében:

Székely Enikő, az Ulmi Magyar Kultúregyesület elnöke

Ulm, 2026.október 3.