Az idei BUOD találkozónak ismét a Kastl melletti Hárshegy Cserkészparkban található Turul Ház adott otthont, ahová Németország számos pontjáról érkeztek az egyesületek képviselői és vezetői. A hétvége folyamán a résztvevők több előadást is meghallgathattak. Dr. Klement Kornél rövid megnyitója után dr. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár tartott egy rövid visszatekintést. Kiemelte a Magyar Kormány diaszpóratámogatásainak jelentőségét, amelyek révén számos magyar hétvégi iskola és kulturális szervezet működik Németországban. A jelenlegi támogatások mellett hangsúlyozta a jövőbeli együttműködés és az oktatás fontosságát, valamint bemutatta a Hazaváró programot, amely a hazatelepülő magyarokat segíti. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség titkára, Szórád […]
2024. január 27-én este került megrendezésre a nagy hagyományokkal rendelkező FrankfurtiMagyar Bál és Táncház. A több mint 60 éves múlttal bíró esemény nemcsak a Frankfurt éskörnyékbelieknek fontos alkalom, hanem többen érkeztek Németország messzebbi pontjairól,sőt külföldről is. A rendezvényre már hetekkel korábban elkezdődött a készület: a tervezés, a jegyértékesítés, apromóció és sok egyéb szervezési teendő. A helyszínt adó Stadthalle Hofheim már a kapunyitás előtt fogadta a szorgos kezeket adekorálásra, előkészítésre, a táncos lábakat a főpróbára.A bált az elsőbálozók palotása nyitotta, melyet Hanzely Mária tanította be. Ezt követte aCifra táncegyüttes ifjúsági csoportjának műsora, melyben vajdaszentiványi táncokat mutattakbe, Klementné […]