Szívélyesen meghívjuk Önt, kedves családját és barátait az alábbi rendezvényre:
Dr. Deák László Zoltán
a Szent Lázár Lovagrend nagykövete, München
Deák Ferencz és a kiegyezés; Magyarország és az Európai Unió
Kedves vendégünk, Körünk alapító és nagyérdemű tagja földbirtokos családban
Szolnokon született 1937-ben. 1956-ban szerzett érettségit és sikerrel jelentkezett a
miskolci gépészmérnöki karra. A forradalomban történő részvétele miatt két évig
minden magyarországi egyetemről kizárták. Az 1963-ban szerzett diplomáját a
budapesti kísérleti szakmérnöki diploma követte.
Tanulmányai után a Magyar Tudományos Akadémiánál laborvezető beosztásban
dolgozott. Németországban 1972-től kezdődően egy kutatóintézetnél került
alkalmazásba egészen a nyugdíjazásáig.
A magyar Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alapító tagja.
A Deák nemzetség nemesi rangot Lipót császártól kapott. Földbirtokosok voltak,
vezető tisztségeket töltöttek be a hivatalokban. A nemzetség kiemelkedő
személyisége volt a jogi végzettségű DEÁK FERENCZ, aki 1803-ban született,
ügyész, jegyző, parlamenti képviselő, majd igazságügyi miniszter volt a Batthyánykormányban.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverését követően legfőbb feladatául a
kiegyezés megvalósításán fáradozott és végső soron neki köszönhetjük, hogy
Magyarország visszanyerte alkotmányos jogait.
Az 1867 évi páratlan alkotásának jelentőségét különösen növeli az a tény, hogy a
későbbiek folyamán Írország, Skócia és India is ebből merítette államalkotó
alapelveit!
Az előadást bevezeti: Müller-Szalay Anikó, München
Magyar Katolikus Misszió München, Oberföhringer Str. 40

  1. május 23-án, pénteken, 19.00-kor
    Szíves költséghozzájárulására számítunk. Mindenkit szeretettel várunk!
hu_HUMagyar