Hamburgi ösztöndíjas szakmai látogatása Walesben

A hamburgi mentorom Rostás Attila és az Egyesült Királyságbeli fogadószervezetek közötti együttműködésnek hála volt lehetőségem ellátogatni a newporti közösségbe megnézni a már évek óta folyamatosan működő és töretlenül fejlődő helyi hétvégi magyar iskolát és sok tapasztalatot gyűjteni a Hamburgban 2024. januárja óta újragondolt és megújult vezetőség alatt futó szombati iskola (HMI) számára.

A hétvégi magyar iskolák közötti együttműködés és tapasztalatcsere kiemelkedően fontos a jövőbeli fejlődésért minden oldalon. Az iskolák közötti közös gondolkodás hozzájárul az addig megszerzett tudás átadására, új ötletek és irányok kialakításához, egymás gondolatainak serkentésével is.

Az egyik legfontosabb szembeötlő kihívás itt is a helyszín. A wales-i magyar tanoda jelenleg az egyháztól bérli a helyet, ahol meg tudják tartani a foglalkozásokat. Ráadásul olyan hely kell, ahol 80 gyerek elfér, ilyen sok gyerek jár az iskolába. Iskolaépületet nehéz, szinte lehetetlen bérelni a covid óta, ráadásul nagyon drága. Egyelőre megoldott a helyszín biztosítása, de azzal sajnos mindig számolni kell, hogy egy-egy hely sosem örök helyszín.

Newportban minden héten szombaton találkoznak, a tanárok hétről hétre lelkesen és odaadóan készülnek a foglalkozásokra, melyek 9 órakor kezdődnek és másfél órát tartanak. Közel 80 gyerekkel dolgoznak. Nemcsak Newportból, de Cardiffól, Bristolból és Swanseaból is járnak családok a tanodába, hogy a gyerekek magyar nyelven is tanulhassanak, magabiztos magyar nyelvtudással rendelkezzenek.

Különböző csoportokkal dolgoznak nullától 12 éves korig (kis iskola, nagy iskola, ovi, mini csoport, baba-mama klub). A tini csoportot most indítják el. Sajátosság a magyar maci csoport. A Magyar maci csoportban azok a 6-12 évesek vannak, akik keveset beszélnek magyarul. Érteni értik a nyelvet, de beszélni nem, vagy alig tudnak. Addig vannak ebben a csoportban, amíg nem lesz magabiztos a magyar beszédük. Egy csoportban vannak, de a differenciálás fontos, hiszen több korosztály is jelen van. Most 12-en vannak, de amikor több hasonló korú gyermek van, akkor két csoport is indul, külön. Integrációjuk nem marad el, a táncpróbájuk közösen van az ovisokkal, mivel nagyjából egy korosztályról van szó. Amit nem értenek, az a tanárok lefordítják nekik.

Azok a gyerekek, akik keveset beszélnek magyarul, jellemzően nem, vagy keveset is beszélnek otthon magyarul. Olyan is előfordul, hogy a szülő tudatosan angolul beszél a gyerekkel (magyar szülős családokban is) azért, hogy a gyerek az iskolában jól tudjon teljesíteni. Később tudatosul bennük, hogy szeretnék neki a magyart is megtanítani, de otthon nehéz, ezért van a Magyar maci csoport, ahol a gyerekek elsajátítják az alapokat.

A gyerekek a második óra második felében a karácsonyi műsorra készülnek. Különböző táncokat is betanulnak, korosztálynak megfelelően, ebben óriási segítség a KCSP ösztöndíjas, aki néptáncos és betanítja a csoportokat a különböző táncokra (korosztálynak megfelelően). Ezért is fontos a néptáncos KCSP-s személye itt, aki az ittléte alatt megtanítja a tanárokat az alap táncokra, amit később ők maguk tudnak majd megtanítani a gyerekeknek.

A szülőknek a tanoda alatt lehetősége van jógázni, ami egy egyedülálló dolog itt. Jött korábban egy ötlet, miszerint a várakozó szülőknek is lehetne valami elfoglaltságot biztosítani és mivel jóga oktató is él a környéken, így erre is van lehetőség.  A törzsanyag után van lehetőség maradni és különböző, fakultatív foglalkozásokon részt venni. Hangszerek közül zongorát és fuvolát lehet választani, fél órás tanórákban. Ezen kívül Smarti’s (https://www.facebook.com/smartisclubs) foglalkozáson is részt lehet venni, célja a gyerekek logikai, matematikai, stb készségeit fejleszteni. 12 órára végeznek az órákkal, a fakultatív foglalkozásokkal is.

A jövőre nézve további együttműködési cél “testvérprogramot” indítani, egy olyan testvériskolai programot létrehozni, ahol a gyerekek magyarul levelezhetnek egymással a nagyvilágban, ezáltal is erősíteni a magyarság tudatukat, barátságukat. A HMI és a Nefelejcs Tanoda a kiküldetésnek köszönhetően megkezdi testvériskolai kapcsolatainak kiépítését.

Munka mellett természetesen a városnézés sem maradt el. Nagyon örülök, hogy volt lehetőségem szakmai látogatást tenni, betekinteni a helyi közösségbe, látni a helyi iskolát. Remélem máskor is lesz még hasonló lehetőségem nekem is és más ösztöndíjasoknak is.

de_DEDeutsch