,,Hull a hó is, fúj a szél is, Fázik, reszket a cserjeág. Kandallóban víg tűz pattog, Csak itt benn van jó világ.” Csukás István Valóban, igazi „jó világ” köszöntött be december 6-án a Regensburgi Konzuli Magyar Iskola Óvoda és Zenebölcsi adventi hangulatú Mikulás-ünnepségén. A rendezvényre kicsik és nagyok, szülők és pedagógusok egyaránt izgatottan készültek, hogy közösen ünnepeljenek. A délutáni programot az iskolás gyerekek fellépései nyitották meg. A közönség különleges produkciókat láthatott: volt, aki hegedűjátékkal, más zongoradarabbal készült, de táncos és énekes előadásokban is gyönyörködhettünk. A legnagyobb izgalom a Mikulás ajándékainak érkezését kísérte. Előzetesen elküldött meglepetéseivel idén […]
Nagyon különleges élmény volt először belépni a Regensburgban található Müncheni Magyar Intézet ajtaján. Mi vár itt rám? Magyarul kell köszönnöm, először megszólalnom? De hiszen Németországban vagyok… Aggódnom aztán egy pillanatig sem kellett tovább, kedves, igazán magyaros, melegszívű fogadtatásban volt részem. Mindenki örömmel, mosollyal az arcán köszöntött, élén dr. Lengyel Zsolt intézetvezetővel. Azonnal otthon éreztem magam a kollégáim között. Az első napok az ismerkedésről szóltak. Először az épületben vezettek körbe, majd az intézet működésébe és mindennapjaiba nyerhettem betekintést. Magával ragadott egy egészen sajátos érzés, mondhatnám úgy is, hogy tátott szájjal fordultam körbe a sok-sok könyvtől roskadozó polcok […]
Beszámoló a különleges foglalkozásról: Márton-napi foglalkozást tartottunk a Regensburgi Konzuli Magyar Iskola Óvoda és Zenebölcsi óvodás csoportjaiban 2024. november 8-án. Szent Márton napja alkalmából a két óvodás csoport, kicsik és nagyok közösen dolgozták fel ennek a jeles napnak a történetét. Bár a német óvodákban minden évben megemlékeznek erről az ünnepről, fontosnak tartottuk, hogy a gyerekek a különböző hagyományokat és az ezekhez kötődő fogalmakat magyarul is megismerjék. A foglalkozás során a Kamishibai, azaz a mesélő színház segített minket, melyet interaktív módon dolgoztunk fel. Ez nemcsak a szókincs bővítésére, fejlesztésére kiváló, hanem remek eszköz a vizuális észlelés és […]
Beszámoló a Semmelweis című film vetítésének eseményéről Regensburgban és Münchenben, mely a Regensburgi Egyetem Hungaricum Magyar Intézetének szervezésével jött létre. A Koltai Lajos rendezésében készült Semmelweis című film sikerrel debütált Németországban, ahol München és Regensburg közönsége is lelkesen fogadta az alkotást. Regensburgban dr. Baumgartner Bernadette vendégoktató köszöntője után prof. dr. Offner Róbert német nyelvű előadása vezette fel az eseményt, amelyben ismertette Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány kiemelkedő alakjának munkásságát. Bemutatta azt is, milyen sok nemzet dolgozta fel az anyák megmentőjének a történetét mozifilmek, dokumentumfilmek formájában. A doktor úr előadásában kitért arra is, hogy a Regensburgi Egyetemen […]
Kedves Mindnyájan! Mellékelten küldöm a Bécsi Napló aktuális számát. Üdv, Magdi
November 22-24. között került megrendezésre a FraMaHei őszi tábor, amely a frankfurti, mainzi és heidelbergi cserkészcsapatok közös tábora volt, és amelynek Weidenthal adott otthont. A tábor témája a Sziget fesztivál volt, e köré szerveződött számos program, így kerülhettünk a hideg időben is nyári hangulatba. A három cserkészcsapat 2018 óta nem táborozott együtt, így nagy öröm volt, hogy ismét megvalósulhatott ez a tábor, melyen végül 120 gyermek vett részt. A táborozók péntek este érkeztek meg, amikor is a zászlófelvonást és a vacsorát követően bele is csöppentek a Sziget fesztivál világába. A tábortűz alatt az énekek közben egy […]
Adventi készülődés a Regössel Már bejáratott hagyománnyá vált a Regös adventi gyerek rendezvénye, amely idén sem maradt el és kifejezetten sokan vettek részt rajta. A rendezvény célja, hogy a gyerekeket és szülőket egyaránt az ünnepre hangolja becsalogatva a szürke hétköznapokba a magyar nyelvet és közösséget. Az Adventi készülődés fő programpontja a Völgyhajó Bábszínház Holle anyó bábelőadása volt, amely bizton állíthatjuk, elsöprő sikert aratott a gyerekek körében. A jól ismert történetet Nagy-Balatoni Dóra bábszínművész adta elő kesztyűbábok segítségével a nézőket is bevonva az előadás sűrűjébe. A cselekmény maga nem tartalmazott váratlan fordulatokat, de a gyerekek számára mindig […]
An die Mitglieder und Freunde der Deutsch-Ungarischen Gesellschaft in der Bundesrepublik Deutschland e.V. Sehr geehrte Damen und Herren, der vom Internationalen Strafgerichtshof ausgestellte Haftbefehl gegen den israelischen Regierungschef Benjamin Netanjahu hat weltweit nicht nur bei Juden für Empörung gesorgt. Während Viktor Orbán sofort klarstellte, dass dieser Haftbefehl in Ungarn nicht vollstreckt würde und Netanjahu demonstrativ nach Ungarn einlud, hüllte sich die deutsche Bundesregierung tagelang in Schweigen. Dann ließ Außenministerin Baerbock erkennen, dass die noch amtierende Bundesregierung den israelischen Ministerpräsidenten wohl tatsächlich verhaften lassen würde, sollte er nach Deutschland kommen.  Während sich Ungarn wieder einmal als Verbündeter […]
Kedves Mindnyájan! Csatolva küldöm szervezetünk aktuális kiadványát.Kívánok mindnyájatoknak áldott karácsonyi ünnepeket és boldog, békés újévet. Üdv, Magdi
Kedves Listatagok! „Ez történt eddig”mottóval szeretettel küldöm összefoglalásként nektek az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszió kiemelt programjairól publikált cikkeket. Októberben Csaba atya látogatását követően rendezte meg missziónk a több éves hagyományokon nyugvó Szent Erzsébet Jótékonysági Bált, amelyen folytattuk az adománygyűjtést a dévai Szent Ferenc Alapítvány és a hétvégi iskolánk javára. Cikk az alábbi linken: Novemberben Jótékonysági Adventi Vásárt szerveztünk a hétvégi iskolával karöltve, és ezen eseményen a munkácsi kórházban „Elfelejtett Gyermekekért”részére gyűjtöttünk pénzbeli adományt.  Cikk az alábbi linken: Missziónk 2019. óta tart imavirrasztást az egyházi év utolsó napjának előestéjén. S hogy sikerült az idén, cikk a linken: „Advent a várakozás megszentelése”- Advent […]
de_DEDeutsch