November 22-24. között került megrendezésre a FraMaHei őszi tábor, amely a frankfurti, mainzi és heidelbergi cserkészcsapatok közös tábora volt, és amelynek Weidenthal adott otthont. A tábor témája a Sziget fesztivál volt, e köré szerveződött számos program, így kerülhettünk a hideg időben is nyári hangulatba. A három cserkészcsapat 2018 óta nem táborozott együtt, így nagy öröm volt, hogy ismét megvalósulhatott ez a tábor, melyen végül 120 gyermek vett részt. A táborozók péntek este érkeztek meg, amikor is a zászlófelvonást és a vacsorát követően bele is csöppentek a Sziget fesztivál világába. A tábortűz alatt az énekek közben egy […]
Adventi készülődés a Regössel Már bejáratott hagyománnyá vált a Regös adventi gyerek rendezvénye, amely idén sem maradt el és kifejezetten sokan vettek részt rajta. A rendezvény célja, hogy a gyerekeket és szülőket egyaránt az ünnepre hangolja becsalogatva a szürke hétköznapokba a magyar nyelvet és közösséget. Az Adventi készülődés fő programpontja a Völgyhajó Bábszínház Holle anyó bábelőadása volt, amely bizton állíthatjuk, elsöprő sikert aratott a gyerekek körében. A jól ismert történetet Nagy-Balatoni Dóra bábszínművész adta elő kesztyűbábok segítségével a nézőket is bevonva az előadás sűrűjébe. A cselekmény maga nem tartalmazott váratlan fordulatokat, de a gyerekek számára mindig […]
An die Mitglieder und Freunde der Deutsch-Ungarischen Gesellschaft in der Bundesrepublik Deutschland e.V. Sehr geehrte Damen und Herren, der vom Internationalen Strafgerichtshof ausgestellte Haftbefehl gegen den israelischen Regierungschef Benjamin Netanjahu hat weltweit nicht nur bei Juden für Empörung gesorgt. Während Viktor Orbán sofort klarstellte, dass dieser Haftbefehl in Ungarn nicht vollstreckt würde und Netanjahu demonstrativ nach Ungarn einlud, hüllte sich die deutsche Bundesregierung tagelang in Schweigen. Dann ließ Außenministerin Baerbock erkennen, dass die noch amtierende Bundesregierung den israelischen Ministerpräsidenten wohl tatsächlich verhaften lassen würde, sollte er nach Deutschland kommen.  Während sich Ungarn wieder einmal als Verbündeter […]
Kedves Mindnyájan! Csatolva küldöm szervezetünk aktuális kiadványát.Kívánok mindnyájatoknak áldott karácsonyi ünnepeket és boldog, békés újévet. Üdv, Magdi
Kedves Listatagok! „Ez történt eddig”mottóval szeretettel küldöm összefoglalásként nektek az augsburgi Szent László Magyar Katolikus Misszió kiemelt programjairól publikált cikkeket. Októberben Csaba atya látogatását követően rendezte meg missziónk a több éves hagyományokon nyugvó Szent Erzsébet Jótékonysági Bált, amelyen folytattuk az adománygyűjtést a dévai Szent Ferenc Alapítvány és a hétvégi iskolánk javára. Cikk az alábbi linken: Novemberben Jótékonysági Adventi Vásárt szerveztünk a hétvégi iskolával karöltve, és ezen eseményen a munkácsi kórházban „Elfelejtett Gyermekekért”részére gyűjtöttünk pénzbeli adományt.  Cikk az alábbi linken: Missziónk 2019. óta tart imavirrasztást az egyházi év utolsó napjának előestéjén. S hogy sikerült az idén, cikk a linken: „Advent a várakozás megszentelése”- Advent […]
A Hageni Vadrózsa Néptáncegyüttes 2024-s Őszi Bálja ismét lenyűgöző sikerrel zajlott le. A rendezvény, amely november 9-én került megrendezésre a Hagen-Dahl-ban, a magyar kultúra, néptánc és közösségi összetartás jegyében telt. Az esemény a helyi magyar közösség életének kiemelkedő pontja, amelyen nemcsak a hagyományok őrzése, hanem a baráti kapcsolatok ápolása is hangsúlyos szerepet kapott. Az előkészületeket a bál előtti este folytattuk le közösen a közösség tagjaival. A díszítéshez hozzátartozott többféle motívum is. A piros-fehér-zöld színkombináció volt a dekoráció alapja. A magyar zászlók felrakása mellett egy faragóművész is jelen volt a díszítés napján és több különféle, de mindegyik […]
2024. november 16-án Ingolstadtban XXI. alkalommal került megszervezésre a bajorországi magyarok egyik kedvelt társasági eseménye, a Katalin bál. A bál szinte egy idős a Petőfi Körrel és évről évre összehozza a magyar közösséget, még családi találkozók is szerveződnek a rendezvény okán.  Az eseményt az ingolstadti Tulipán gyerek tánccsoport nyitotta, őket a Regös Néptáncegyüttes kezdőcsoportja követte palatkai táncokkal. Már több éve a Regös fellépése jelenti a Katalin bál show elemét. A talpalávalót a Lelkes zenekar biztosította, ők is már évek óta a bál szerves részét képezik. Pertis Katica hegedűn, Bolla Máté nagybőgőn és Vizeli Dani brácsán játszott, […]
November 28-án a Völgyhajó Bábszínház látogatott el a frankfurti és környékbeli óvodásokhoz, kisiskolásokhoz. A gyerekek a Holle anyó című mesét tekinthették meg Nagy-Balatoni Dóra nem mindennapi előadásában. Az eseményt a Csodaország Klub szervezte, mely egyesület csütörtökönként és péntekenként kínál magyar írás-, olvasás- és irodalomoktatást a gyermekek számára. Az eseményre szép számmal érkeztek az érdeklődők. A kicsik hamar elfoglalták a legjobb helyeket az első sorokban. Mindenki izgatottan várta az előadást, találgatva, vajon mi minden rejtőzhet a paraván mögött. Az előadás interaktív volt, folyamatos volt a párbeszéd a gyerekekkel. A történet hű maradt az eredeti meséhez, ugyanakkor egyedi […]
Októberben és novemberben a stuttgarti Csöbörcsök Néptáncegyüttes táncosai egy-egy itteni magyar közösség eseményére kaptak felkérést, melyeknek örömmel tettek eleget. A Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközösség Barátságklubja októberben szervezte „Szüreti mulatságát”, melynek műsorát a Csöbörcsök Leánykarának táncosai adták. A Leánykar dél-alföldi táncokat és énekeket mutatott be Janák Réka koreográfiájának segítségével. A Barátságklub tagjai nagy örömmel fogadták a műsort. A közönség néhány tagja egyes dalokat, dalrészleteket együtt énekelt a Leánykarral, ahogy figyelték a tájegységre jellemző motívumokat bemutató táncosokat. Novemberben tartotta a Pforzheimban székelő Deutsch-Ungarische Gesellschaft Herbstfestjét, azaz az őszi ünnepét, mely során fennállásuk 25. évfordulóját is megünnepelte a […]
A nürnbergi magyar közösség életében fontos szerepet töltenek be a családok. Október 12-én délután az idén 55 éves Nürnbergi Magyar Kultúregyesület őszi tematikájú családi napot rendezett a St. Otto templom gyülekezeti termében. Külön köszönet illeti a délután szervezésében és lebonyolításában Horváth Beát. Az eseményen résztvevő családok kézműves foglalkozásokon vehettek részt. Könyvbazárban mindenki kedvére válogathatott a magyar és világirodalom gyöngyszemei közül, a kisgyermekes szülők számára mesekönyvek vásárlására is volt lehetőség.  A délután folyamán Szurgyi Gergely gitárművész koncertjén a reneszánsz kor zenéjébe nyerhettünk betekintést, a koncertet hangszerbemutató követte, amelyen megismerhettük a hangszer sokszínűségét, a benne rejlő lehetőségeket. Végül […]
de_DEDeutsch